VAJDASÁGBAN

Istenünknek adunk hálát, mert megengedte, hogy ebben az évben, még az év kezdetén visszajöhettünk a Vajdaságba. Azért is mondom ezt így, mert eléggé kétséges volt,hogy sikerül-e újra eljönni, vagy mi is lesz, mert az egészségi állapotom nem a legjobb volt. A szívritmus zavarok, a beinduló gyors pulzus jónéhányszor próbára tett az elmúlt hónapokba. A kardiológusnő aki kezelt nem tanácsolta, hogy eljöjjünk, de jobban éreztem magam január derekára és eljöttünk. Ennek előtte még részt vettünk id. Veress Ernő testvérünk temetésén, majd a missziónk bukaresti központjába kellett utazzunk, ahol két napot töltöttünk együtt azon az alkalmon, amelyen az induló gyülekezet plántálási projekt bemutató alkalmai voltak. Amiután hazatértünk Nagyváradra, néhány napot voltunk otthon, majd csomagoltunk újra és vasárnap reggel, január 19-én elindultunk vissza Kishegyesre. Útközben azonban megálltunk Kondoroson, ahol az ottani gyülekezetet is megkerestük, de amiatt álltunk meg igazából, mert régi barátaink, testvéreink, Betlehemből odaszármazott család a Kosztin István és Judith akikkel találkozni akartunk. Nagy örömünk volt, hogy viszontláthattuk egymást, mégha nem is a legjobb állapotba találhattuk Pista testvérünket, akit a tavaly vastagbél rákkal diagnosztizáltak. Ezután következett a kemoterápia, majd a műtét. Szomorú, de ebben a földi életben sok nehéz időn kell átmenjünk, de Atyánk sohse téved. Amiután tőlük elbúcsuztunk, folytattuk utunkat Kishegyesre, ahol már vártak bennünket házigazdáink, a Vörös házaspár, Gyuri és Jucika, aki a gyülekezetből való Juci mama leánya és veje. Őt a tavaly hívta haza Megváltónk e földi életéből. Nagy szeretettel fogadtak bennünket újra, a gyülekezetben is a testvériség, akikkel azóta jónéhány alkalmunk volt együtt a Lajos és Eszter házában, ahol a gyülekezet találkozik alkalmain. Csantavéren és Bácskossuthfalván is lehettünk azóta, Topolyán is megkereshettük ismerős testvéreinket, két házaspárt, Homolyáékat és Viktorékat akikkel a tavaly ismerkedtünk meg a topolyai Golgota Gyülekezetből. Ezen a héten is meg múlt héten minden reggel Lajossal imasétát tarthattunk, végigmentünk jónéhány hosszú utcáján ennek a nagykiterjedésü falunak, ahol több mint ötezer ember él, szinte teljesen katholikus falu. Imádkozni szoktunk minden alkalommal az emberek megtéréséért, kérjük Urunkat, hogy törje össze a bűnfalakat amiket az ördög felépített az emberek élete körül. Sok a nincstelen a szegény, a szenvedő ebben a faluban. A legtöbbjük azonban a bűnök miatt nincstelen, szegény és szenved. Pusztít az alkoholizmus, a cigarettára pocsékolt hasztalan költekezés, az önzés, a lustaság, a nemtörődömség, a büszkeség és gőg. A maga ura szeretne lenni a lázadó ember, akinek ne parancsoljon senki, neki ne mondja meg egy főnök se, hogy mit, hogyan kell tenni. De hogy lehessen munkaadója valakinek, ha nem fogadja el, hogy őt irányitsák? Mi csak azon csodálkozunk, hogy honnan van a szerb államnak annyi pénze, hogy az összes munkanélküli embert szociális segélyen tartsa, ha volt, ha nem munkahelye? Hogyan képes fizetni a több millió embert hónapról- hónapra majdnem egy évtizede? De még elgondolkoztatóbb az, hogyan léteznek még itt gyülekezetek ahol sohse volt semmilyen szellemi ébredés, megújulás? Mi tartja fenn még ezeket a gyülekezeteket, mi történik bennük? Látszata a létnek az országban a szociális segélyek által van még, mert éhen nem halt senki, de megélni se lehet, mint mondják. A gyülekezetekben itt-ott vannak, de sokszor csak látszat, kirakat keresztyénség mint nálunk is a legtöbb helyen már. Nálunk tért hódítottak a programok, ami által látszatát keltjük az életnek, meg az úgynevezett "istentisztelet"-i alkalmaink, amit biblikusan sehol se lehet elfogadni, mert az egész bibliánkban nem olvasunk arról, hogy istentisztelet a gyülekezeti alkalom, ahol egy prédikátor végigbeszéli az egész időt, a tagság pedig legfeljebb az éneklésbe vesz részt 4-5 percig. Imádkozzunk a Szent Szellem friss kiáradásáért, kitöltetéséért, megújulásét, hogy a halott formáktól az élet lehelete legyen köztünk

Eljött a tél, amit sokan vártak, de sokan nem, mert hideg lett

ÖRÜLJETEK AZ ÖRÜLŐKKEL!

Örülünk az örülőkkel

A lelkipásztor kikérdezi a bemerítés előtt

Petra elmondja bizonyságtételét

Petra hat éves volt amikor egyik este nem tudott elaludni. Amikor megkérdeztük mi a baj, elkezdett sírni. Olyan rosz vagyok! - tört ki, nem tudok jó lenni, se megváltozni! Aztán segítettem neki, elmondtam, hogy magától soha nem is lesz jó, de az Úr Jézus meghalt értünk, hogy a bűneink felett győzelmet adjon nekünk. Aztán imádkoztunk és behívta az életébe az Úr Jézust, mint Megváltóját. Két évvel később velünk volt az ozsdolai táborunkba, ahol leszált a menny. Petra megújult, és mi is mindannyian akik akkor ott voltunk. Majd teltek az évek, jött a tinédzser kor, sok bajaival. Amire ez véget ért, a Petra küszködése is véget ért. Eldöntötte, hogy Jézus Krisztust akarja követni egész életében, és ezt a döntését a bemerítkezéssel is bemutatja. Mindazok akik eggyé váltunk Krisztussal az Ő halálában és feltámadásában, ezt a bemerítkezés által fejezzük ki. Azért merítkezünk be, mert ez az eggyé válás már megtörtént Krisztussal, és mivel megtörtént van új életünk. Erről tett bizonyságot azon a vasárnapon a legnagyobb unokánk Petra. Mivel a legnagyobb, tehát elsőszülött az unokák közül, első ebben is. Ahogyan őutánna születtek meg a többiek, Urunk adja meg az Ő kegyelméből, hogy megszülethessenek mindnyájan az Ő országa számára is! Testvéreink mi ennek nagyon örültünk, örüljetek hát ti is velünk!

MINDEN JÓ HA JÓ A VÉGE !!!

Örömünnep volt

 Így szoktuk mondani, de így is van, mert számit az, ahogyan valami véget ér! A tavalyi év végére, bár nagyon vegyes volt, novemberbe még kórházba, majd a kórházból egy rendezvényre, aztán a Vajdaságba, onnan Budapestre a Petra unokánk bemerítésére, és sorolhatnám tovább.
 De az év végére érve sok örömbe volt részünk egymás után, míg Nagykárolyba fejezhettük be az évet. Sokat hallottunk ennek előtte Soproni János testvérünkről, de most találkozhattunk is velük, mert feleségével Máriával ott voltak, együtt mentünk át az Újévbe. János testvérünk meghaladta a nyolcvan évet, de még fiatalos, vidáman pengeti a gitárját. Ezen az éjszakán, bejelentette, hogy a legénykori szaxafonja nemrégen tért meg,
mostmár az Urat dicsőíti. Amiután Máriával több éneket elénekeltek eggyütt, elővette a régi hangszert, és egy éneket játszott el rajta az Úr dicsőségére.
Övé legyen a hála az Ő nagy hatalmáért!

Az öröm folytatódott a Soproni házaspárral

A megtért szaxafon megszólalt az Újévben